Beépítési magasság

A beépítési magasság egy építészeti fogalom, amely az épületek függőleges kiterjedését jelöli — azaz azt a távolságot, amelyet az építmény a terepfelülettől vagy a szabályozásban meghatározott viszonyítósíktól mérve elér. A helyi építési szabályzatok meghatározzák, hogy egy adott területen milyen magasságú épületek építhetők, figyelembe véve a településkép harmóniáját, a biztonsági előírásokat és egyéb városrendezési szempontokat.

A beépítési magasság meghatározása során több szempontot vesznek figyelembe, például:

• telek elhelyezkedése és mérete,
• az épület funkciója,
• helyi építési szabályzatok és vonatkozó előírások (mérési alapvonal, viszonyítósík, stb.).

A szabályozás célja a település rendezett és harmonikus fejlődésének biztosítása, valamint a lakók életminőségének védelme.

A TÉKA szerint a beépítési magasság gyűjtőfogalom: magában foglalja az építmény- vagy épületmagasságot, a homlokzatmagasságot és a párkánymagasságot. A TÉKA egyértelműen rögzíti azt is, hogy mely viszonyítósíkhoz (például rendezett terepszint, közterületi padkafelszín vagy egy helyi referencia) képest kell a magasságokat mérni, és előírja, hogy a részletes mérési módokat és a helyi eltéréseket a települési szabályozás egyértelműen határozza meg.