A telek beépített területe az a terület, amelyen az épület(ek) ténylegesen helyet foglalnak a telken belül. Ezt a területet a TÉKA szerinti vetületi szabályok alapján kell meghatározni: a beépített terület a teleken álló építményeknak azon részeinek az 1,00 m-es vízszintes síkban mért vetületi területeinek összege, amelyek 1,00 m-nél magasabbra emelkednek. A beépített terület meghatározásakor általában nem számítanak be a környező kertet, udvart és egyéb nem épített területeket, valamint a TÉKA részletszabályai szerinti külön figyelembe nem veendő szerkezeti elemeket.
Ennek a területnek a pontos meghatározása fontos az építési szabályozás és a telekhasználat szempontjából, mivel a helyi építési előírások gyakran korlátozzák, hogy a telek mekkora hányada lehet beépítve. A beépített terület arányának ismerete elengedhetetlen az építési tervek készítésekor, az engedélyezési eljárások során és az ingatlanértékelésnél.
A beépítettségi mutató (beépítettség) a telek beépített területének aránya a telek teljes területéhez viszonyítva, általában százalékban kifejezve. Ezt a mutatót a területfelhasználás és a beépítési korlátok megállapítására használják.
A TÉKA megkülönbözteti a beépítettségi mutatót és a szintterületi mutatót (SZT, angolul FAR – Floor Area Ratio):
Az TÉKA szerint a beépített terület számítása alapvetően a telekhatáron belül elhelyezkedő építmények vízszintes vetületén alapul. A vetületi területek számítása során a TÉKA részletszabályai határozzák meg, mely elemek hagyhatók figyelmen kívül (például bizonyos oszlopok, nyílások, áthidalások vagy föld alatti szerkezetek), ezért a pontos alkalmazást mindig a vonatkozó előírások és értelmező rendelkezések szerint kell elvégezni.